Azon töprengtem vajon helyes-e az, hogy egy blogban osztom meg másokkal a gondolataimat, eszmefuttatásaimat, érzéseimet? Főképp az érzéseimet. Nem mintha szégyellném őket, csak ezt a blogot a párom is figyelemmel kíséri. Jó az ha a bizonytalan találgatásaimat, az érzelmi tépelődéseimet ilyen mélyrehatóan ismeri? Úgy általánosságban, építőleg hat ez egy kapcsolatra? Mintha egy neon-színű nyíllal mutatnám az irányt a legsebezhetőbb pontjaim felé… Jó vagy rossz ha tudja a pasim hogy mi zajlik érzelmi szinten bennem? Nos, egy átlagos párkapcsolatban szerintem normális az ha a feleknek van egy bizonyos érzelmi magánszférájuk, amibe a másik nem lát bele, ahova elrejthetik a titkaikat: kételkedést a másik őszinteségében, sértettséget, félelmeket a csalódástól, jövőképeket amiket egyoldalúnak érzünk, bizonytalanságot, csalódottságot és még nagyon sok minden mást, ami egy átlagos kapcsolatban felszínre kerülhet akár az egyik akár a másik félnél. Nálam is így van ez, van egy ilyen kis “zsákom” amibe elraktározom ezeket a dolgokat. Csakhogy nem maradnak örökké abban a rejtett zsákban, én a tanácstalanságot írassál küzdöm le, írás közben látok bele legjobban önmagamba, ilyenkor tudom kibogozni a dolgokat, átlátni az életem. És persze ezt megosztom itt a blogomon.
Furcsa, hogy idegen emberekkel mennyire tényközlően őszinték tudunk lenni, a saját párunkat pedig a “sérülésveszély”-től való félelem miatt legszívesebben kizárnánk a legféltettebb érzéseinkből, a lelkünkből. Jó ez? Jó az ha a pasinak találgatnia kell tulajdonképpen hogyan is érzünk, mire gondolunk, mik a terveink? Jó ha tudják mit rejtegetünk, vagy pont az öli meg a sejtelmességet, és ezért kiábrándító számukra? Tapasztalataim szerint is-is. Nem hallottam még pasitól azt a mondatot hogy: “olyan jót lelkiztünk a csajommal, nagyon egymásra hangolódtunk érzelmileg”. Persze mondhatnánk, hogy “minden pasi ilyen kőszikla…bla bla bla…” de ez nem igaz. Észre kell venni a jeleket amikkel azt üzeni hogy nyiss és ő is nyit. Ha kitárulkozol és beszélsz, talán ő is beszélni kezd. Persze van aki nem akarja a kemény imidzset elrontani kislányos dumákkal, pedig valójában tényleg így érez. Kell nekik is adagolni az érzelmet (persze mertékkel) hiszen ezért kell a férfinak a nő, mi vagyunk akik kiegészítjük a lelküket, gyengévé és ezáltal erősebbé tehetjük őket. Azért vagyunk a társaik, a támaszaik ha kell, hogy ne szégyelljék néha levetni a vállukról a domináns férfi-egyed képének terhét.
Idevág egy mostanában történt kis jelenet aminek szemtanúja voltam: közepesen forgalmas vasútállomás, befut a vonatom, unottan nézek a peronra. Mellettünk egy ellenkező irányba induló szerelvény, először csak zötyögve, aztán sebesen vágtatva eltűnő fajta. A peronon ekkor tűnik fel egy középkorú pár, olyan szüleim-korúak. Integetnek egy ideig mosolyogva a vonat után, majd a nő elfordul és elindul a kijárat felé. A férfi lehajtott fejjel áll, erre a nő is megtoppan majd meglepődve fordul vissza a férjéhez. A férfi arcán krokodilkönnyekkel borul a nála két fejjel alacsonyabb nő nyakába majd hosszasan zokog míg az asszony vigasztalja. Aztán elindul a vonatom és eltűnnek a szemem elől. Sokat gondolkodtam ezen a jeleneten, próbáltam elképzelni mi lehetett a kiváltó ok ami ekkora megrázkódtatással járt a férfi számára. Aztán rájöttem hogy mindegy, hiszen a lényeg: aki rendíthetetlen és erős kívülről, belülről percek alatt képes összeomlani. Akiről pedig azt hinnénk hogy gyenge, nos ő a legerősebb támasz. Ők elérték azt az időt a kapcsolatukban amikor ha akarnák se tudnák titkolni egymás elől az érzéseiket, és szerintem ez így van jól. Tudni egy kis rezdülésből, a szája szélének görbüléséből vagy csak a hanglejtéséből hogy mi fut át rajta… ez a legeslegjobb ha szeretsz valakit és az viszont szeret. Azonban azt veszem észre a környezetemben, hogy a legtöbb ember egy maszkot húz magára és azt mutatja a párjának. Taktikázik, titkolja az érzéseit csakhogy ne érje fájdalom, falat húz hogy senki se bánthassa, inkább harap először mint hogy őt harapják. A félelmeivel csak bevonzza magához azt amitől fél: fájdalmat, csalódást, hűtlenséget. A titkolózásra titkolózás a válasz, ez az egyik leggyakoribb végzete a kapcsolatoknak. Pedig mennyivel könnyebb lenne egy olyan pakliból húzni a lapokat amiben nincs jolly joker, amiben nem érhet meglepetés, amiben tudod mire számíts.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: